• Inspiráció

    Hétvégi inspiráció

    Úgy döntöttem hétvégén csak az inspirációt adó dolgokat fotózom, csak erről szólnak majd a bejegyzések. Ehhez alapot általában a kertünk adja. Persze majd lesznek kirándulás alatt készített inspirációkról készült fotók is. Ez a terv, majd élőben meglátom hogy is fog alakulni. Imádom amikor tavasszal elkezdenek éledezni a kerti növények. Először csak pár halványzöld foltocska jelenik meg jelezve hogy túlélte a telet és az idén is megörvendeztet buja leveleivel szépséges virágaival. Általában márciusban indul ez a fajta üzenetet az évelők, bokrok, fák részéről, ezért most már pontosan látszik melyik növényem akar jelen lenni megújult erővel az idén. Májusban már rengeteg gyönyörű, csokrokban hajtó levéllel és bimbóval halmoznak el. Amint olyan a…

  • hernyóselyem

    Türkizzöld hernyóselyem stóla levelekkel

    Türkizzöld hernyóselyem stóla levelekkel. Az egyik keskeny végén színes foltos levelek a másik keskeny vége felé egyre csökken a levelek száma és csak a levelek kontúrját festettem meg. Amolyan bordűrös megoldással. Sálnak kivágott ruha leomló gallérjának minden méretben ajánlom.A képen lévő sálnak a mérete: 45X185cmSálnak minden méretben jó. Stólának: 40-50-es méretig. De érdemes kipróbálni egy 185 cm szalaggal a méret mennyire köthető össze magunkon. Esetleg nagyobb méretben érdemes kipróbálni, csak a sál sarkait összekötve, így nagyobb méretben is megfelelő lehet. Anyaga hernyóselyem pongée 0.5 enyhén fényes felületű selyemféle, nem átlátszó, de áttetsző.Színei: türkizzöld, arany kontúr, bordó, sárga árnyalatok.Mosása: Kézzel, hideg vízben, gyapjú mosószerrel vagy semleges hajsamponnal. Szárítógépbe ne tedd!Vasalni selyem…

  • nuno nemez

    Kék lila selyem gyapjú nuno nemez sál

    Kék szürke lila nuno nemez sál, stóla csigavonalas mintával hernyóselyem sálon. Gyapjú foltok, csiga vonalak és indák kacskaringóznak a selyem egyik hosszanti oldalán végig. Körülbelül a sál harmadán van gyapjú. Csipetnyi romantikus hatással fűszerezve, amolyan Hódi Era Art stílusban.Nuno nemezeléssel készítem finom, puha anyagokból. Pongée hernyóselyem az alapanyaga, ezért a gyapjú szálak a hátoldalon nem szövik át a hernyóselymet, csak minimálisan. Ez az érzékenyebbeknek is megfelelő szokott lenni, mivel az anyag szövése nem engedi át a gyapjút a hátoldalra csak minimális mértékben. A nemezelődés folyamán a hátoldalon gyönyörű strukturált minta alakul ki.A nemezelt részen az anyag vastagabb és merevebb hatású, jobb tartású mint a ahol csak a nagyon lágy felületű…

  • nuno nemez

    Türkiz selyem gyapjú nuno nemez kendő

    Sokan összekeverik, a kendő négyzetes formájú textilt jelöl, amit sokszor az átlója mentén félbehajtanak, ekkor alakul ki a tipikus háromszög alak és ebben formában hordják nyakba kötve vagy a fej köré. A sál téglalap alakú textilt jelöl. Nuno nemezeléssel készítettem finom, puha anyagokból ezt a klasszikus kendő fazont. Kicsit megbolondítva, amolyan Hódi Era Art fazonú elegáns bohém stílusban.Hernyóselyem és finom, puha merinó gyapjú, csiga és kacskaringós formák, körben a széleken. Két oldalán is használhatod, lehet világos türkiz vagy lilás tinta kék a színoldalon. Attól függően melyik átlóján keresztül hajtod félbe, hol a lilásabb hol a türkizesebb. Közepe türkizkék hernyóselyem.Egyszer összekötött sálnak minden méretben megfelelő lesz. Kétszer nyakba tekerve 46-os női…

  • nuno nemez

    Liláskék nuno nemez selyem gyapjú sál

    A liláskék nuno nemez sál, stóla csigavonalas mintával hernyóselyem sálon. Gyapjú foltok, csiga vonalak és indák kacskaringóznak a selyem egyik hosszanti oldalán végig. Csipetnyi romantikus hatással fűszerezve, amolyan Hódi Era Art stílusban. Nuno nemezeléssel készítem finom, puha anyagokból.Mivel gyönyörű matt felületű mousseline az alapanyaga, ezért a gyapjú szálak mindkét oldalon átszövik a hernyóselymet. A selyem sálat színátmenetesre festettem, közepén világos cyán kék, két keskenyebb végén sötétlila. Ez a legérzékenyebbeket szúrhatja, mivel az anyag szövése átengedi a gyapjút a hátoldalra. Nekik a pongée hernyóselyem alapra készített darabokat ajánlom. Anyaga 100% hernyóselyem mousseline 3,5 és 100% merinó gyapjú kombinálva. A kész darab a nemezelt gyapjú részen vastagabb, merevebb, a hernyóselyem részen extra…